Amúgy persze hátrányos is meg halmozott is az a helyzet, de a jelzők csak segítenek a nagyon összetett kérdést megkerülni. Egy eltérő kultúrájú kisebbségről van szó, tehát a problémahalmaz tetején a diszkrimináció, a többség elzárkózása, előítéletei és hatalmi elnyomása a legszembetűnőbb.

Sok liberális gondolkodású ember gondolja, hogy milyen egyszerű ennek a megoldása: öleljük keblünkre őket! Otthon majd saját köreinkben elmerengünk azon, hogy mások még ezt sem teszik. A társadalmi előítéletek mögött ritkán húzódnak meg tudományos elemzések. Mennyi súlyos problémát elkerülne az emberiség a világ minden részén, ha a tömegeinek viselkedését egyszerű racionális megfontolásokkal egyik napról a másikra meg lehetne változtatni! Nem lehet. A diszkrimináló és a diszkriminációt elszenvedő csoport is generációkon keresztül tartó szocializációs folyamatban formálja véleményét és magatartását. Persze ez megváltoztatható sok és lassú aprómunkával, amit a társadalom minden szintjén naponta el kell végezni. A változtatás nálunk már elindult, de ez még nem a probléma megoldása, csak egyik csomópontja.

A következő másik gazdasági természetű. Ennyire kirekesztett, lemaradt réteget nem lehet jelentős anyagi támogatás nélkül, a csodálatos "piaci mechanizmusokban" bízva felhozni. A piac néhány dolgot valóban képes szabályozni. Szociális és kulturális problémákat hatékonyan megoldani viszont nem tud, nem is arra való, jó lenne ezt már mindenkivel tudatni, aki a politikában tevékenykedik. Itt még a legjobb szándék megvalósítása is nagy figyelmet és tudást igényel. Kényelmes dolog, szocialista is; segélyeket osztani. Ők életben maradnak, mi pedig a gazdag, demokratikus jótevő nyugodt álmát álmodjuk. (Főleg persze a Rózsadombon és annak környékén.) Vidéken meg egészen másként gondolják, ahogy erre a monoki ügy fényt derített. A többségi társadalomnak saját elképzelései vannak a segélyről, a szükséges munkáról és egyebekről, ezeket nem figyelembe venni szintén szarvashiba. A "segélyért munkát" akció, ha szükséges is, csupán felületi kezelés, mert a lényeg megint elsikkad. Segély azért kell, hogy Magyarországon senki se éhezzen! De a segély mellett, helyett munkalehetőségre volna szükség. A cigányság egy része boldogan dolgozna, ha lenne hol, szociális bűntett ezt a hajlandóságot nem használni. A munkavégzés szokása hosszú szocializációs folyamat eredménye. Akinél kialakul, az keresi a lehetőséget, és dolgozni fog, ha talál. Katasztrofális hatású azonban, ha egy-két generáció a segélyre szocializálódik, mert később hiába lesz munkaalkalom, ez őt semmire sem fogja serkenteni. A szocializációt nem helyettesíti a józan belátás, az emberi viselkedés nem úgy működik, hogy ha szépen elmagyarázzuk valakinek, hogy az általunk rendes, dolgos embernek tekintett egyén hogyan viselkedik, akkor minden már csak rajta múlik. A szocializáció társadalmi, családi, kisközösségi befektetés, amely 15-20 évet igényel, és egy életre meghatározza alanyainak mindennapi viselkedését. Az "átkosnak" sok bűne mellett volt egy vonása, amely ezen a téren javulást hozott. Mesterségesen teremtettek munkalehetőséget. Igen, nem piackonform módon. Viszont működött. Aki munkára szocializálódik, az keresi a munkalehetőséget. A rendszerváltás után senki nem gondolta végig, hogy a piaci viszonyok kényszerzubbonyának hatására különböző társadalmi rétegekkel majd mi történik. Nem igaz, hogy nem lehetett volna lassabban, körültekintőbben. Nem igaz, hogy egy szociáldemokrata kormány ez ügyben nem tehetne semmi. Amikor Amerikában megszüntették a feketék szegregációját, és buszoztatni kezdték az iskolás gyerekeket, nem piaci okokból tették ezt sok pénzért. Tessék szocializációs munkahelyeket létrehozni állami fedezettel, tessék busszal vinni az embereket a munkahelyekre, tessék cigány falvakba telepíteni az állami támogatással működő üzemeket, ahol nem segélyt osztanak, hanem munkabért fizetnek. Akkor is, ha az ott előállítható termékekre nincsen nagy szükség, ha veszteséges lesz mind; a termék nem az a tárgy, amit ott majd megmunkálnának, előállítanak, hanem a kialakuló szocializáció, a munkakultúra. Vagyis a harmadik, és talán a leglényegesebb csomópontja a cigányproblémának a kultúra.

Az állam rengeteg olyan dologba beavatkozik, amire nincsen szükség, az egyetemen például egy néhány száz forintos számlára öt vezető aláírása kerül, amíg kifizetik. Viszont néhány rendkívül fontos ügyet csak az állam képes megoldani. A cigánykérdés ilyen. Beavatkozás nélkül a demográfiai trendeket is figyelve 30-40 év múlva katasztrofális helyzet állhat elő az országban. Az utolsó pillanatban vagyunk. Lépni kell és nagyot! A cigány kultúra sok rokonszenves vonással rendelkezik, a család és a közösség szeretete például nagyon értékes tulajdonság a globalizálódó világban. Ne akarjuk a cigányokat aprólékosan asszimilálni, ha nem akarnak, joguk van ehhez. Csupán arról lehet szó, hogy a modern világban szükséges munkakultúra és az együttéléshez szükséges néhány viselkedési mechanizmus egészítse ki azt, amit ők értékesnek, fontosnak, sajátjuknak tartanak. Adjunk ehhez segítséget.

Szocializációs üzemekben tanítani is lehetne. Néhány évtized alatt értelmes, újra fogékony munkaerő jöhet létre, amely maga fogja keresni majd a további lehetőségeket, és akkor már tényleg jöhetnek a piaci viszonyok.

Egy ilyen mechanizmus gondos tervezést, sok szervezést és nagyon sok pénzt igényel, százmilliárdokat. Talán az uniót is be lehetne vonni. El kellene végezni a szükséges számításokat. Mi hoz elviselhetőbb jövőt?